Szokásos reggeli rutin, viszem a lányokat suliba.
A reggeli alvásos lelassul állapotomban ahogy autóztam hazafelé, felkaptam a fejem mert megláttam az úttest mellet 2 kidobott fotelt.
Wow rögtön végig futott a fejembe az a sok kép amit a pinteresten találtam, amilyen - különleges a barátaim szerint hülye vagy - fotelre vágyom évek óta.
Jött utánam sok autó, így hazajöttem. És beszéltek a fejemben az úton:
- ne hozz haza minden szemetet!
- kiakad a drágám, hogy megint egy bútorral állítok be!
- minek az?
Leparkoltam de láttam magam előtt egy faragott lábat (amúgy is évek óta nem lomiztam csak a múlt hangja kísért) és beindítottam a kocsit és visszamentem.
Nem volt nagy forgalom, leparkoltam a ház előtt.
Kinyitottam a kocsi hátulját, ilyenkor elönt az a jó érzés, hogy nem hiába van ilyen nagy rakterű autónk, egy családi teherautó, amire amúgy már régóta nincs is szükség, mert kihasználatlan, kivéve ha a haveroknak szállítani kell valamit . . .
Meg akartam emelni hát bazi nehéz volt, nem tudom, hogy de beraktam mindkettőt.
Valahogy amint bekerült az autóba és elindultam, valami végtelen boldogság futott át rajtam. Elgondolkoztam, minek is örülök valójában és rájöttem nem pont a tárgynak, hanem amit az érzés ad.
Mindegy, hogy eljutsz -e Balira ahová nagyon vágysz vagy csak egy vacak fotel amit megkaparintottál, a CÉL a lényeg amit a dolog ad, a lehetőség , hogy megcsinálj valamit amit szeretném amiben fantáziát látsz. Ezért érdemes volt felkelni.
Itthon derült ki, hogy milyen nehezek. A fiúk ketten vitték hátra a teraszra.
Ezért mondom, hogy minden történet igaz lehet, amely arról szól, hogy anyák, nagyanyák megmagyarázhatatlan erővel bírnak, amikor meg kell menteni a gyermeküket valamilyen vész esetén.
Képesek autókat leemelni gyermekük fölül.
DE ma bebizonyítottam, hogy a hülyeség is képes óriási fizikai erővel felruházni.
Ui: Már tovább is gondoltam . . . mi van ha . . . egy festményem lenne rajta ??? Hmmm . .
