2014. március 27., csütörtök

A harmonikus párkapcsolat 12 pontja
1. Bizalom
A harmonikus párkapcsolat az a "hely", ahol otthon vagy, ahol megpihenhetsz. A társad az az ember, akiben feltétel nélkül megbízol, mert tudod, hogy megtart, tudod, hogy számíthatsz rá. Tudod, hogy azt teszi, amiben megállapodtatok, ha pedig mégsem - mert valami megváltozott -, akkor erről szól neked.
2. Egyensúly
Kapcsolatotokban egyensúly van, mert egyenrangúak vagytok. Mindketten teljes mértékben odaadjátok magatokat, nem tartotok vissza semmit. Mindketten úgy érzitek, hogy szívesen adtok, és rengeteget kaptok. A szeretet áramlása folyamatos, nem akadályozza semmi.
3. Figyelem
Amikor együtt vagytok, valóban odafigyeltek egymásra: a teljes, zavartalan figyelmedet ajándékozod a kedvesednek. Ez a figyelem teszi lehetővé, hogy mélyen egymásra hangolódjatok, és azt adjátok a másiknak, amire szüksége van.
4. Odaadás
Kapcsolatotok akkor tud fejlődni, és egyre harmonikusabbá válni, ha odaadod magad neki. Odaadod magad a változásnak; a kihívásoknak; a látszólagos konfliktusoknak; a kríziseknek. Így lehet eltakarítani a szeretet útjába kerülő akadályokat, és így tér vissza a szerelem újra és újra.
5. Finomság
A finom, gyengéd érintések, szavak és pillantások ugyanolyan fontosak egy párkapcsolatban, mint a szenvedélyes, intenzív, erőteljes megnyilvánulások. Vannak időszakok, amikor apró, finom mozdulatokat teszünk, és vannak, amikor nagyokat és lendületeseket.
6. Erő
A belső erő abban segít, hogy bátran igent tudj mondani az ismeretlennek tűnő helyzetekre, és bátran nemet tudj mondani, amikor arra van szükség, hogy meghúzd a határaidat. Ha erősek vagytok belül, a krízisek idején mindig megtartjátok egymást.
7. Könnyedség
A kapcsolatunk áramlása akkor válik könnyeddé, ha nem állunk ellen annak, ami van. Ha sikerül elfogadnod az éppen kialakult helyzetet, és abból kihozni a lehető legjobbat, akkor egy felszabadító, valóban szerelmes utazásban lesz részed.
8. Rugalmasság
A valódi rugalmasság nem a kompromisszumkészséget jelenti, hanem azt, hogy sohasem kell úgy gondolnod, kompromisszumot kötöttél. Mivel rugalmas vagy, nem érzed azt, hogy a dolgoknak mindenképpen úgy kellene történnie, ahogy te kitervelted.
9. Összhang
A csodálatos összhang - amit a táncosoknál is látsz - a párkapcsolatban is akkor jön létre, ha azt tesszük, amiben megállapodtunk. Ha a kedvesed ott van, amikor kinyújtod érte a kezed. Ha figyeltek egymásra, és egyszerre mozdultok. Ha tudtok egymásra támaszkodni, és tudjátok egymást emelni.
10. Öröm
Ahogy az életben általában, úgy a párkapcsolatban is az a fontos, hogy mindenki azt tegye, ami a számára a legnagyobb örömet okozza, és amiben jónak érzi magát. Ez lesz az alapja annak, hogy az együtt töltött idő mindig feltöltődést hozzon.
11. Szépség
Biztos te is láttál már olyan párt, akik annyira harmonikusak voltak együtt, hogy hosszan tudtál volna gyönyörködni bennük. Ez ebben az esetben nem azt jelenti, hogy a külső szépségük ragadott meg, hanem az a harmónia, ami a kettősükből áradt. Ezen a módon tesz hozzá a világ szépségéhez minden olyan pár, aki tudatosan törekszik arra, hogy a kapcsolatuk boldogságot hozzon.
12. Nyugalom
Ha a párkapcsolatodra a nyugalom is jellemző, az azt jelenti, hogy képesek vagytok időt szánni mindenre, ami fontos. Nem rohantok sehová, így van idő minden látszólagos problémáról addig beszélgetni, amíg fel nem bukkan a mindenki számára legjobb megoldás.

 Mintha a nő lenne könnyed és finom, a férfi meg erős és nyugodt. Ám ez csak a látszat. Minden, ami a párkapcsolatunkban megjelenik, mindkettőnkre jellemző - a "pozitív" és a "negatív" tulajdonságok egyaránt. A könnyedség mögött is ott az erő; a nyugalom mögött is ott a finom, apró mozdulatok sokasága.

 Ha így viszonyulunk egymáshoz, mindketten a képességeink legjavát tudjuk nyújtani mind a kapcsolatunkban, mind az életünkben, és rendkívüli dolgokat vihetünk véghez együtt. Ha pedig szükségét érezzük, akkor odahívunk egy segítőt, aki a figyelmével vigyáz ránk, amíg egy veszélyesnek tűnő élethelyzetben vagyunk ...

2014. március 26., szerda

20 dolog, amit a LEGboldogabb emberek másképp csinálnak

1. Mernek különbözőek lenni.  

Ha valaki sikereket szeretne elérni, annak kicsit szürreálisnak kell lennie – persze a szó pozitív értelmében. Lehet, hogy a kinézeted, lehet, hogy a gondolkodásmódod kiállt változtatásért, de egy biztos: ahhoz, hogy kitűnj, újító szándékra és bátorságra van szükséged.  

2. Tisztelik a gyökereiket. 

A legboldogabb emberek büszkék a családjukra, és szeretik a hazájukat. Te se felejts el soha hálával gondolni arra, honnan jöttél!

3. Kedvesek másokhoz.
Ha szívélyesen viszonyulsz a társaidhoz, rengeteg pozitív visszajelzéssel töltődhetsz fel. Egy-egy apró jócselekedet mindennap kötelező: egy finom vacsora a szeretteidnek, néhány aprópénz egy rászorulónak, vagy egy mosoly – bárkinek. Hiszen jó érzés adni és kedvesnek lenni, ugye?
4. Ha a sors felkínálja a lehetőséget, hogy megvalósítsák az álmaikat, akkor nem mondanak nemet. 
Mindig el kell fogadni a kihívást: aki fél, az soha nem jut előre. Légy bátor, és meglátod, meglesz a gyümölcse!
5. Tudják, hogy a dolgok nem velük történnek… 
...hanem értük! Tanulj a negatívumokból és építkezz belőlük!
6. Tisztában vannak azzal, hogy nem az alkoholtól lesz jobb a hangulatuk.
Ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy jövünk rá, hogy nem néhány pohár bor fogja feldobni az összejöveteleket – hanem maga a tény, hogy együtt vagyunk olyanokkal, akik fontosak számunkra. 
7. Szívesen fogadják a kritikát.
A kritikát nagyon nehéz elkerülni, tehát jobban teszed, ha elfogadod és kimazsolázod belőle azt, ami számodra tanulságos lehet. 
8. Betartják az ígéreteiket.
Ha megígérted, hogy ott leszel, legyél ott! Ha megfogadtad, hogy megcsinálod, csináld meg! Ne játszadozz az emberek érzéseivel, inkább legyél megbízható! 
9. Tudják, hogy az „önmagam vagyok” kifejezés nem azt jelenti, hogy nem kell dolgozni a saját személyiségén. 
Bár hihetetlenül dicséretes, ha képes vagy elfogadni magad olyannak, amilyen vagy, az még jobb, ha emellett képes vagy változni is. Ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnod magadból valamit, hanem azt, hogy nyitott vagy az új impulzusokra. 
10. Megbecsülik a régi barátaikat.
Azok a barátok, akik szinte egész életünkben ott állnak mellettünk, kincset érnek. Senki sem pótolhatja őket, így a te feladatod, hogy vigyázz rájuk.
11. Nem akarnak minden követelménynek megfelelni. 
Bár nagyon sokan szeretnék megmondani, mit és hogyan csináljunk, nem tehetünk mindenki kedvére. Az a lényeg, hogy te magad tudd, mi a jó neked, és aszerint cselekedj. Ne feledd, az a fogalom, hogy tökéletes, nem létezik. 
12. Nem az interneten élik az életüket.
A Facebook, a Twitter és társai nem a kapcsolataid és a személyiséged fejlődéséhez, hanem a leépüléséhez járulnak hozzá. Elszigetelnek az emberektől, és olyan élményekről maradsz le, amelyeket talán soha sem élhetsz át újra. Egy kellemes beszélgetés öröme, egy ölelés, vagy egy mosoly – mindez teljesen elvész az internet világában. 
13. Adnak a szüleiknek még egy esélyt. 
Még a tévedhetetlennek tűnő szülők is hibázhatnak néha. Nem gépek vagyunk, hanem emberek! Nézd el nekik, ha valamit elrontanak, és adj még egy esélyt! Lehet, hogy legközelebb te kéred majd a bocsánatukat…
14. Nem félnek kérdezni.
Merd felvállalni, ha valamit nem értesz, mert csak úgy tudsz fejlődni. 
15. Tudják, hogy az élet nem a várakozásról szól.
Ne várd meg, míg végre megváltoznak a dolgok, inkább menj eléjük! Légy te az, aki kezébe veszi az irányítást!
16. Igyekeznek annyit látni a világból, amennyit csak lehet. 
Ha van lehetőséged, utazd be csodálatos Földünket! Minél több helyen jársz, annál sokszínűbb és nyitottabb leszel...
17. Mindig őszinték.
Mindig mondd meg a teljes igazat – lehet, hogy akkor nagyon fájdalmas élmény lesz, de később „megtérül az ára”. 
18. Élvezik a pillanatot. 
Nem könnyű, teljes, tiszta szívvel átélni a jelent, de muszáj megtanulni. Ha már most azon görcsölsz, mi lesz a jövőben, soha nem leszel boldog.
19. Hallgatnak a belső hangjukra.
Bízz a megérzéseidben és figyelj, mit súg az a bizonyos belső segítőtárs. Inkább magadra hallgass, mint hogy mások kétes értékű tanácsait megfogadd. 
20. Képesek beszélgetni a másikkal.
Bár mindennap beszélgetünk valakivel, nem biztos, hogy szívvel-lélekkel ott vagyunk a helyszínen. Valóban hallgasd meg, mit mondanak neked, érezd át, figyelj rá! 

Szerző: Kiss Gréta – Pozitív Nap

2014. március 25., kedd

Tökéletes szülő nincs. De jobb szülő minden egyes nappal lehetsz. Avagy tíz lépés a feltétel nélküli szeretet felé.

 A legtöbbünk számára egyértelmű, hogy a gyerekek békében, feltétel nélküli szeretetben tudnak egészséges fejlődni (mind fizikai, szellemi és lelki értelemben). Mi szülők - van, aki tudatosan, van aki kevésbé- de mindannyian arra törekszünk, hogy ezt meg tudjuk nekik adni. De vajon tudunk-e olyat adni nekik, ami bennünk nincs meg? Ha feltétel nélkül akarod szeretni a gyerekedet, ha békét és harmóniát szeretnél teremteni köré, először is magadat kell szeretned, elfogadnod és békében élned önmagaddal!

Persze ezt nehéz annak, akinek ilyen-olyan oknál fogva nehéz gyerekkora volt, vagy olyan trauma érte az életben, ami alapvetően ingatta meg a személyiségét. De szerintem sajnos sokan vannak olyanok is közöttünk, akiknek bár nem sok objektív okuk van rá, mégsem tudják maradéktalanul szeretni magukat.
Attól mert nem szereted eléggé magadat még lehetsz jó szülő! Sőt! A szülővé válás segíthet abban, hogy magadat is jobban megszeresd, hiszen a sokkal többet megteszünk a gyerekünkért, mint magunkért, nem igaz? Minél jobb szülő leszel, annál pozitívabban gondolsz önmagadra, annál jobban szereted magadat, így aztán annál jobb szülő akarsz lenni. Ez a pozitív ördögi kör.
Persze ehhez tenni is kell valamit.
Sokat.
Mégpedig napi szinten!
Bizony gyakorolni kell, mint a futást, de ha elég kitartó és céltudatos vagy bizony látható eredménye lesz a lelki fejlődésednek – éppúgy, mint a futásban: először 500 méter lefutása is csak lihegve sikerül, de ha nem adod fel és küzdesz érte, egy év múlva már a félmaraton startvonalánál állhatsz…
Íme néhány tipp, ami a segítségedre lehet ezen az úton:

1. Fogadd el, hogy emberi lény vagy, azaz nem vagy tökéletes!
Őszintén szólva nem tudom, hogy a mai világ miért sugallja azt, hogy akkor vagy csak jó, ha mindenben tökéletes vagy. Ez akkora becsapás!Mindannyian tudjuk ezt, mégis hajlamosak vagyunk bedőlni neki. Nem! Nem baj, ha néha hegyekben áll a mosatlan otthon, mert inkább a gyerekeiddel játszol. Sőt! Az sem baj, ha azért van otthon rendetlenség, mert pihenésre van szükséged, és inkább leülsz egy jó kis filmet megnézni! Nem lehetsz tökéletes, ne is próbálj azzá válni! A gyerekeidnek kipihent és (önmagát is!) szerető anyára van szükségük, nem patyolat otthonra! Figyeld meg, hogyan “beszélsz” magadhoz. Ha azt veszed észre, hogy kritizálnád vagy szidnád magad azért, mert valamit nem csinálsz elég jól, állj meg egy pillanatra, és koncentrálj arra, hogy ne a tökéletességre hanem szeretetre, harmóniára törekedj!

2. Fogadd el, hogy a szüleid is emberi lények, azaz ők sem tökéletesek!
Gyerekkorban és  pláne tinédzser korban az ember olyan könnyen kritizálta a szüleit: ”én ezt biztosan nem így fogom majd tenni a saját gyerekeimmel”, “hogy lehetnek ilyen maradiak?!”, “miért nem tudnak a koromnak megfelelően kezelni?!” Ismerős? Hát persze. De egy dologban biztos vagyok: akármilyen nevelési bakit is követtek a szüleid, akármennyire is egyértelmű most, hogy mi a jó a gyereknek, a te szüleid minden tőlük telhetőt megtettek, hogy neked jó legyen. A legtöbbet adták, amijük volt. Szerettek teljes szívvel. Az pedig, hogy nem állt rendelkezésükre annyi tudás a gyereknevelés témakörében, mint most, az nem az ő hibájuk. Ilyen volt a kor. (Pl. minket még három óránként szoptattak anyáink, akár bőgött a gyerek, akár nem, ma már igény szerint szopiznak a babák.) Tehát fogadd el, hogy a szüleid mindent megadtak, amit csak tudtak, engedd el a gyerekkori sérelmeidet és örülj annak, ha úgy érzed, te még többet tudsz adni a saját gyerekednek!

3. Gyógyítsd meg a lelked!
Igen, tudom, van akinek sokkal komolyabb lelki sérülései származnak gyerekkorukból, mint egy átlagos embernek. Van, akinek a szülei tényleg nagyon romboló hatással voltak a gyerekük  fejlődésére. Akkor is neked kell meggyógyítanod magadat! Legyél bátor és nézz szembe a helyzettel! Vonulj félre, figyelj csak magadra és éld át újra, milyen volt annak a megsebzett gyereknek lenni. Igen, fájdalmas az emlékezés, de ha újra átéled a történteket, és most már felnőtt fejjel ki tudod jelenteni, hogy az a sebzett, sértett gyerek is szeretetre méltó, egyedi, megismételhetetlen, fontos és szerethető, akkor meg tudsz bocsájtani. Még ha időnként fel is bukkan aztán a düh, vagy szeretetlenség, már meg tudod fogni az érzést és tudatosítani magadban, hogy az a sértett gyerek már nem te vagy! Nem kell az ő reakciói szerint cselekedned. Bocsáss meg másoknak, bocsáss meg magadnak és a gyereknek, aki voltál. Lélegezd be a fájdalmat, tartsd bent, nézz vele szembe, majd ereszd útjára. Könnyebbülj meg! 

4. A szeretetet nap, mint nap gyakorolni kell!
Bizony, mint bármilyen izmot, ha fejleszteni akarsz, a szívedet is napi szinten edzeni kell. Ha tehát azt veszed észre, hogy negatívan viszonyulsz a gyerekedhez, önmagadhoz vagy bárki máshoz, állítsd le a folyamatot és próbálj meg valami szerethetőt találni az illetőben (bizony önmagadban is!) Mindenkiben van szerethető, a gyerekeidben a legkönnyebb megtalálni ezt. Gondolj csak bele, felhúznak a gyerekeid a játszótéren, mert szófogadatlanok vagy rendetlenek, te egyre mérgesebb vagy rájuk, negatív érzelmekkel leszel töltött. Egyszer csak leesik a gyerkőc a mászókáról és megsérül – rögtön elpárolog a dühöd, csak óvnád segítenéd őt, csupa pozitív érzelem áramlik felé. Ne kelljen megvárni, hogy “véletlen” baleset történjen, hogy pozitívan viselkedhess a gyerekeddel… Ez igaz önmagadra is! És bárki másra is!

5. Törődj magaddal!
Ismerős az az érzés, amikor kipihent vagy és nyugodt, amikor olyan könnyű türelmesnek, megértőnek és vidámnak lenned a gyereked felé? Ezt bizony csak akkor tudod megtenni, ha a te tartalékaid sincsenek kimerülve. Nem adhatsz olyat, ami neked sincs… Úgyhogy tessék pihenni, töltekezni, energiát gyűjteni. Nem szabad, hogy a lista legvégére helyezd önmagadat az ablakpucolás és a főnöknek leadandó extra jelentések mögé! Miért? Egyrészt, mert ha te nem törődsz magaddal, akkor ki fog? Az élet túl rövid ahhoz, hogy az önmagunkkal való törődést (is) halogassuk. Másrészt meg mert a gyerekeid megérdemlik, hogy kiegyensúlyozott szülőt kapjanak. 

6. Olyannak szeresd a gyereked, amilyen!
Mikor megszületik a gyereked, elképzeled, milyen fényes jövő áll előtte: híres sportoló lesz, tehetős üzletember, megbecsült kutató, tanult, okos, sikeres ember válik majd belőle. Aztán jön a valóság: a gyerek kétballábas és még tanulni sem szeret igazán… Ha képes vagy lemondani az elvárásaidról, ha nem az elvárásokhoz vagy másokhoz mérni a gyerekedet, hanem olyannak elfogadni és szeretni őt, amilyen, a legtöbbet adod neki: a féltétel nélküli szeretetedet! Ez a legnagyobb útravaló, amit adhatsz neki az életbenPróbáld meg az ő szemüvegén át látni a világot, és máris könnyebben megérted a tetteinek, gondoltainak az okát.
Aztán ki tudja, még az is lehet, hogy így is híres ember lesz belőle, hiszen Einstein sem szerette az iskolát…

7. Feltétel nélküli szeretet tűzön-vízen át
Persze, olyan könnyű megértőnek és szeretőnek lenni, ha a gyerekeid jól viselkednek. Ha minden rendben van. De mi van akkor, ha konfliktusok vannak? Hogyan legyek szerető anya, ha szemtelen vagy agresszív a gyerekem, és legszívesebben eljárna a kezem?! A düh és a sértettség soha nem jó szülői magatartás. Indulatból soha nem sül ki semmi jó. Nekem, mint szülőnek, felnőtt embernek kell tudnom kezelnem a dühömet (akár úgy, hogy elvonulok és egy párnán töltöm ki a mérgemet) de soha ne a gyerek felé irányuljon! Szeretettel, türelmes, egymásra figyelő beszélgetéssel oldhatók meg a konfliktusok. De persze ez nem könnyű!! És ha nem sikerül elsőre, ne add fel, ne ostorozd magad (tudod, nem vagy tökéletes), hanem próbáld meg újra és újra!

8. Állj ki a gyereked mellett! Mindig!
Követtél már el nevelési hibát? Képzeld én is. Sőt, mindenki! Nem baj, a hiba nem baj, ha tanulunk belőle, levonjuk a megfelelő következtetéseket és a későbbiekben ezeknek megfelelően tudunk cselekedni! (Egyébként ezt a mondatot kiírnám minden egyes iskolai tanterem falára…). Nem baj, ha nem úgy alakul egy helyzet a gyereked számára, ahogy szeretné, nem baj, ha mérges, szomorú, sebzett – ha mindig ott állsz mellette és biztosítod őt a feltétel nélküli szeretetedről. Tudod mit? Sokszor lesz az életben még szomorú, csalódott és mérges, ezek a gazdag érzelmi élet kellékei. Ha képes vagy elfogadni, megtapasztalni, majd  elengedni őket, csak gazdagabbá teszik a lelkedet.

9. Légy példa a gyereked számára
Most is, mint oly sokszor igaz, hogy a  szülői példa a legbeszédesebb: ha azt látja a gyerek, hogy anya/apa fontosnak tartja magát, van önbecsülése, azaz becsben tartja magát, akkor akaratlanul is, minden beszéd nélkül átveszi ezt az attitűdöt. Viszont az ellentéte is igaz: ha mindig a fontossági sor végére helyezed magad, a gyereked is ezt fogja tenni magával. Viszont ha neked rendben van az önbecsülésed, ezt fogod sugározni a gyereked felé is. És akarhat-e a szülő többet, hogy magabiztos, helyes önértékeléssel bíró gyereke legyen?

10. Gyakorolj minden nap!
Fogadd el: nincsen tökéletes szülő. De jobb szülővé válhatsz a nap minden egyes percében. Csak figyelned kell önmagadra, a reakcióidra, a motivációidra. Légy tudatos: tudd, mit miért teszel. Válaszd mindig a szeretetet! De ne csak a gyerekeid felé, hiszen az legalább olyan fontos, hogy önmagadat is így szeresd. Nem könnyű ez az út, de mindig csak kis lépésekben gondolkodj. Mindig csak egy kicsit tegyél, hogy jobb szülő lehess, aztán pár hónap múlva azon kapod magad, hogy akkora távot megtettél, hogy ha felnézel észreveszed, már teljesen más környéken jársz, mint előtte.
Jó utat!
írta: Hanula Erika